Rigita

Fekszel idegennek hitt városban, idegennek hitt ágyon, mikor sóhajok közepette a múlttal marcangolod szívedet, mintha még mindig tartozásod lenne. Valamit elhagytál az évek során. Próbáltad megőrizni azt, ami sosem volt. Kerested a Határtalant, míg rá nem jössz hogy minden keresgélés hasztalan. Elmesélték sokan, hogy majd milyen lesz mikor Rád talál a Határtalan, de valahogy sosem élted meg. Hitted, hogy ennek okozója csak Te magad lehetsz. Aztán amikor a  reménytvesztettség eluralkodott szürke életeden, akkor Rád talál. Kerested máshol, nem volt ott, kerested másban, nem volt Benne.  Egy ködös reggel halott lelked vonszolja tested és színleli a boldogság minden megélt percét. Mosolyogsz, míg legbelül lelked a temetésére készül. Aztán ott állsz a tömeg közepette és hirtelen Beléd hasít a Feltámadás és új életre kelsz. A percek órákká, az órák napokká, napok hetekké formálják addig sivárnak hitt életedet. Majd ott fekszel az idegen város idegen ágyában és Beléd hasít az érzés, hogy mindaz, amit eddig kerestél, valójában Benned van. Nem kell keresned a Határtalant, hisz az Te magad vagy, pusztán csak kell egy Égi lény ki megsimogatja arcodat és felébreszti Benned a tökéletesség érzetét. Hát ne keress, hanem találj...

Valamikor valahol eléred azt a pontot, amikor ott állsz az egyik ajtód előtt és kérdően nézed a kulcsot a zárban. Nem tudod, hogy el forgasd e, vagy csak némán állj tovább és a sivárság eluralja minden egyes porcikádat. A haldokló farkast eteted magadban pedig, éhezik a másik fél is. Nem tudod mitévő légy, gyűjtögeted az érveket, hogy döntened kell, hogy élned kell. Pedig lassan lépkedő zombiként minden sokkal könnyebb és egyszerűbb. Elvárások, kötöttségek, előítéletek és az átkozott értetlen szemek. Élvezed a magányt és mégis falkában élsz. Vajon miért akasztunk saját magunkra terheket az élet adta súlyokon kívül? Miért akarjuk megváltani a világot? Hagyjuk, hogy minden előre megírt forgatókönyv szerint történjen, hogy minden megélt pillanatunkat vadidegenek határozzanak meg. Lassan lépkedünk életünk létráján felfelé, és észre sem vesszük a küldetésünk valódi célját. Miért csak a "jól" bevált ösvényen botladozunk? Talán nem minden út vezet felfelé, talán olykor visszacsúszunk, balra vagy jobbra fordulunk, amit a Mások nem szeretnek, nem kedvelnek, sőt egyenesen gyűlölnek, de itt az idő, hogy megharcoljunk önmagunkért. Nem kell tökéletesnek lenned, nem kell tervszerűen élned, nem kell szürke egér módjára barlangban élned, álmodozva mindarról, amit valójában bármikor megtehetsz...ne éhezz! 2012-12-09

" Nap, mint nap megy el melletünk az igazi társ kérdő tekintettel, várva arra, hogy felé nyújtsd a kezed, szóra nyisd az ajkad. Rothadó Világunk azonban felemésztette a bizalmat a legtöbb emberben. Már nem hiszünk, már nem bízunk, már nem reménykedünk. Némán állunk nem értvén a dolgot..."

Az egyetlen lányom, az Életem lehetnél,

Megadnék bármit, mindent mit szeretnél.

Az egyetlen kincs, mire mindig vágytam,

A legszebb virágos rét, ahol valaha is jártam.

De nem lettél ÉDES, hanem a Keresztlányom,

Hidd el, míg élek, ezt nem Bánom.

Félve tartottalak remegő kezemben,

Attól a perctől élsz, szívemben, lelkemben.

Kérem az Eget, Áldjon meg Téged,

Boldognak lássalak, ameddig csak Élek.

2009-01-22

Komment nélkül, avagy amikor a hajam égnek áll...

Roppant kedves kérdés egy színlelt érzőtől...

Ez most komoly? Bár már nem éljük a valós érzelmek korát és a szenvedély reneszánszát, valahol még csak-csak rejtezik egy apró cseprő kedvesség, némi báj, fülledt erotika, vagy halhatatlan szerelem. Vagy valóban annyira fontos lett a mindennapok szürkeségének fenntartása, hogy ténylegesen kiirtottuk a színes egyedeket? Van még olyan ember, aki igenis elkövet hibákat, és szeret szeretni, akkor nevet amikor boldog, és nem színjátékot játszik? Van még olyan lény e földön, aki hóangyalt készít télen, és vadidegennek integet a busz párás ablakán keresztül? Van olyan ember ezen a földön ki érti még miről beszél?

Szerinted?

2008-10-01

 A rongáló fiúcska most mozdulatlanul áll, könnyei kicsordulnak, zokog, ez a kispajtás is elment... . A nő elfordul, már nem törődik a haraggal, sem a dühvel, és a bosszú sem oly édes már. MÚLT:Gyerekes játékok, furkálódás, bosszúállás, csipkelődés, árulkodás, gonoszkodás, visszaadás. JELEN:Szeretet, beismerés, lelki béke, megbocsátás, hit...

Fazekas Brigitta

2008-01-03

Minden éjszaka nappallá változott, felcserélődtek a napszakok, avagy rongyolt lelkű társaság az, ami szomjazva benned él. Torkod dobog, szíved mar,  levegő akad. Lüktet az érzés, lüktet, és pillanatokon belül a némaság öleli át egész vérző tested...

Fazekas Brigitta