Fekszel idegennek hitt városban, idegennek hitt ágyon, mikor sóhajok közepette a múlttal marcangolod szívedet, mintha még mindig tartozásod lenne. Valamit elhagytál az évek során. Próbáltad megőrizni azt, ami sosem volt. Kerested a Határtalant, míg rá nem jössz hogy minden keresgélés hasztalan. Elmesélték sokan, hogy majd milyen lesz mikor Rád talál a Határtalan, de valahogy sosem élted meg. Hitted, hogy ennek okozója csak Te magad lehetsz. Aztán amikor a reménytvesztettség eluralkodott szürke életeden, akkor Rád talál. Kerested máshol, nem volt ott, kerested másban, nem volt Benne. Egy ködös reggel halott lelked vonszolja tested és színleli a boldogság minden megélt percét. Mosolyogsz, míg legbelül lelked a temetésére készül. Aztán ott állsz a tömeg közepette és hirtelen Beléd hasít a Feltámadás és új életre kelsz. A percek órákká, az órák napokká, napok hetekké formálják addig sivárnak hitt életedet. Majd ott fekszel az idegen város idegen ágyában és Beléd hasít az érzés, hogy mindaz, amit eddig kerestél, valójában Benned van. Nem kell keresned a Határtalant, hisz az Te magad vagy, pusztán csak kell egy Égi lény ki megsimogatja arcodat és felébreszti Benned a tökéletesség érzetét. Hát ne keress, hanem találj...
