Kuporgatunk a szűk odúban, társat keresünk a szorgos hangyaélethez, azonban nem osztozunk. Fájdalmaktól gyötört a szívünk, tehertől szabadulnánk, pakolnánk, azonban nem adunk. Ajkunk évek óta szomjazik a jó szóra, azonban most is néma marad. Száraz szemünk vágyakozik az együtt érző könnyek után, azonban a patak nem csordogál. Apródok, ti ott lent és fent egyaránt! Mi célt szolgáltok értéktelen éltetekben, hagyjátok, hogy a nyomor értelmet nyerjen, hogy a zsarnokság erőt kifejtsen, erőt adtok a semmit mondó tekintetek bátorító szelének, és tápláljátok az érzéketlenség mindenségét?! Miért hiszitek, hogy nem vagytok pótolhatók, miből gondoljátok, hogy az apród nem klónozható, hogy hiányotok örökké élne, és tátogó üresség maradna nem létetek után? Miért hiszitek, hogy apró gondolat is övezi távolléteteket, vagy könnycsepp kísérné végig véget nem érő utatok.
2008-02-28
Fazekas Brigitta (23:17)
